2019. március 20.
Albert Fruzsina és Dávid Beáta írása
A minőségi emberi kapcsolatok alapvető pszichés funkciókon túl az emberek testi-lelki jóllétének alapvető előfeltételei: védelmet és támaszt nyújtanak a magány, a betegség, vagy épp a szegénység ellen, tőkeként is felfoghatók, de társadalmi szempontból is nélkülözhetetlenek a stabilitás és az összetartozás szempontjából. A személyes kapcsolatok a hosszú élet egyik legfontosabb előrejelzői. Az erős, stabil támogató kapcsolathálózattal rendelkezők kedvezőbb fizikai és pszichés egészséggel bírnak: nehéz helyzetekben a körülöttük lévő támogató kapcsolatok fokozhatják megküzdési képességeiket, csökkenthetik a feszültségeket. A kapcsolatokon keresztül elérhető támogatást a boldogság egyik alapvető meghatározójaként tartják számon.
A különféle típusú kapcsolatok a fenti funkciók közül mást-mást képesek betölteni, például a szoros, családi és közeli baráti kapcsolatokat nagyfokú intimitás, érzelmi és anyagi jellegű támogató potenciál jellemezheti, míg a gyengébb, kevésbé szoros kapcsolatokon keresztül többek között széleskörű információkhoz juthatunk.
A családi kapcsolatok mellett a barátság az egyik alapvetően fontos, és a modern társadalmakban még inkább előtérbe kerülő kapcsolattípus, mivel a rokoni kapcsolatokkal ellentétben barátainkat szabad akaratunkból magunk választjuk. Azt, hogy valakinek van-e barátja egyáltalán, illetve, hogy hány barátja van, számos tényező befolyásolja, többek között a személyiségvonások, az adott társadalmi közegben a barátság mibenlétéről, jellemzőiről alkotott kép, a korábbi barátokkal/barátsággal kapcsolatosan szerzett tapasztalatok, de számos ún. szocio-demográfiai jellemző is, mint például a nem, az iskolai végzettség, az életkor, a lakóhely, a társadalmi státusz, az anyagi helyzet. Az, hogy kit tartunk barátnak, nem feltétlenül állandó dolog, az egyén élete folyamán is változhat, illetve különböző nemű, korú, iskolai végzettségű, etnikumú emberek barátságfogalma is eltérhet, ami nagyban megnehezíti a barátság szociológiai vizsgálatát. A barátságfogalom leggyakrabban említett elemei az intimitás, őszinteség, lojalitás, az állandó rendelkezésre állás, támogatás, kölcsönösség, bizalom.
Magyarországon a nyolcvanas években készültek először szociológiai kutatások a barátságokról. A magyarok más országokhoz képest kevesebb barátról számoltak be, akik nagy arányban a munkahelyi környezethez kötődtek, és nagyon magas volt azok aránya, akiknek egyáltalán nem volt barátjuk. Ez utóbbi tény az elmúlt évtizedekben sem sokat változott: a népesség ötöde-harmada egyetlen baráttal sem rendelkezik, illetve az átlagosan említett barátok száma is összességében csökkenő tendenciát mutat.
Az életkor előrehaladtával a barátok száma csökken, a barátokat nélkülözők aránya nő, ami elöregedő társadalmunkban különös figyelmet és beavatkozást igényelne. A jellemzően legtöbb baráttal rendelkező fiatal népesség körében az utóbbi években egyfajta polarizálódás figyelhető meg, azaz a sok baráttal rendelkezők mellett egyre inkább kitapintható a már fiatalon is magányosok csoportja, vélhetően összefüggésben az információs technológia hatásaival. Az iskolai végzettség ehhez képest fordítva hat: a legtöbb barátja a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek van. A magasabb társadalmi státusz, több jövedelem, jó munkaerőpiaci helyzet szintén több barátot valószínűsít.
A legutóbbi, 2017-es mérés szerint minden negyedik magyar felnőttek nem volt egyetlen barátja sem, legtöbben (65%) 1–4 baráttal rendelkeznek, míg erőteljesen lecsökkent azok száma (4%), akiknek tíznél is több a barátja. Korábban az adatok mindig azt mutatták, hogy a férfiaknak átlagosan több barátja van, mint a nőknek, de ez a különbség napjainkra megszűnni látszik. Egyik lehetséges magyarázata ennek az, hogy a barátszám-csökkenés hátterében a barát-definíció egyfajta szűkülése, illetve homogenizálódása húzódik meg, azaz a férfiak körében is egyre fontosabb kritériuma a barátságnak a fontos problémák megbeszélésének lehetősége, ami korábban nem feltétlenül volt így.
Ezzel összhangban van a bizalmas kapcsolathálózatokra vonatkozó kutatásaink eredménye is: míg a kilencvenes évek végéig a magyarok jellemzően legszűkebb családtagjaikkal beszéltek problémáikról, ez napjainkra teljesen megváltozott, ma már több barátot, mint családtagot említenek az emberek bizalmasukként, és a változás a férfiak körében különösen erőteljes. Míg a barátok megjelenése a bizalmasok között örömteli fejlemény, az már kevésbé az, hogy növekvő arányban ez egyben a családtagok teljes kiszorulását jelenti a bizalmasok közül.
Kapcsolódó publikációk:
Albert F. – Dávid B. (2007) Embert barátjáról. A barátság szociológiája. Századvég, Budapest.
Albert F. – Dávid B. (2006) A kapcsolati tőke dimenziói etnikai metszetben. In Társadalmi Riport (szerk. Kolosi T. – Tóth István Gy. – Vukovich Gy.) TÁRKI, Budapest, 351–372.
Albert F. – Dávid B. (2012) Az interperszonális kapcsolathálózati struktúra átrendeződése Magyarországon. In Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon (Szerk. Kovách I. – Dupcsik Cs. – P.Tóth T. – Takács J.) Argumentum Kiadó – MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet.
Albert F. – Dávid B. (2016) A magyarországi kapcsolathálózati struktúrák jellemzői 2015-ben. Socio.hu Társadalomtudományi Szemle (3): 22–47.
Albert F. – Dávid B. (2015) Mikromiliő integrációs megközelítésben: A személyes kapcsolatokra vonatkozó eddigi kutatási eredmények áttekintése. Socio.hu Társadalomtudományi Szemle (4): 1-11.
Albert F. (2016) Az idősek kapcsolathálózati jellegzetességei Demográfia, 59: 2–3, 173–200.
Albert F. (2015) A börtönbüntetés hatása a baráti kapcsolatok alakulására. In Albert, F. (szerk.) Életkeretek a börtönön innen és túl. Szubjektív reszocializációs esélyek. 113–142. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet, Budapest.
Albert F. (2014) A férfiak és nők közti különbségek és hasonlóságok a barátságban. Replika, 2014/1-2, 85–86,165–177.