Sebők Miklós és Szabó Andrea kerekasztal-beszélgetéséről számolt be az Index

2019. október 30.

A Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital által szervezett konferencián a TK Politikatudományi Intézet munkatársai, Sebők Miklós és Szabó Andrea egy kerekasztal-beszélgetésen vettek részt. Erről számolt be az Index hírportál:

„A konferencián is éppen arról beszélgettek elemzők, hogy ezután a választás után "legyőzhető-e a választásokon a hibrid rezsim?" A résztvevők hűtötték az ellenzéki kedélyeket, Lakner Zoltán politikai elemző, a 168 Óra volt főszerkesztő-helyettese, Sebők Miklós, az MTA TK PTI intézetigazgatója, tudományos főmunkatársa, Szabó Andrea, az MTA TK PTI igazgatóhelyettese, tudományos fűmunkatársa, valamint Unger Anna egyetemi adjunktus lényegében egyetértett abban, hogy abból, hogy noha most az ellenzéki választók sok helyen hajlandók voltak más párt polgármesterjelöltjére szavazni, de ebből még még nem következik, hogy egy országgyűlési választáson egyetlen közös ellenzéki listában látnák a megoldást 2022-ben, vagy akár csak, hogy most nyert helyzet állt volna elő.”

A teljes cikket itt olvashatják: [LINK]