Könyvkiadási tevékenység

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont megalakulása óta folytatja a korábban a négy intézetben végzett könyvkiadási tevékenységet. E körben egyfelől olyan társadalomtudományi szakkönyveket, ismeretterjesztő könyveket jelentet meg, melyek egy-egy, társadalmilag fontos témakör kutatásának aktuális fejleményeit, legújabb eredményeit jelenítik meg  (például:Várakozások és valóságok. Parlamenti választás 2018, Trendek a magyar politikában 1-2.; A jogtudomány helye, szerepe és haszna. Tudománymódszertani és tudományelméleti írások; Trendek a magyar politikában 1-2; A magyar jogrendszer állapota). Másfelől, a Kutatóközpont lehetőséget ad a fiatal, frissen doktori fokozatot szerzett kutatóinak arra, hogy doktori disszertációjukat könyv alakban is megjelentethessék.

A Kutatóközpontban folytatott nagyobb kutatásokat lezáró, összegző kötetek megjelentetésében is részt vállal, mint kiadó: például a Társadalmi integrációs folyamatok c. kutatást lezáró kötet (Kovách Imre (szerk.) Társadalmi integráció: Az egyenlőtlenségek, az együttműködés, az újraelosztás és a hatalom szerkezete a magyar társadalomban vagy a Papp Z. Attila (szerk.). Változó kisebbség. Kárpát-medencei magyar fiatalok. A GeneZys 2015 kutatás eredményei).

Az MTA TK Kisebbségkutató Intézet idén három nagyob kötetet is szeretne megjelentetni (4 millió forint)

A Kutatóközpont megjelentet olyan, új elemzési-módszertani lehetőségeket bemutató köteteket, melyek az egyetemi oktatásban, illetve más kutatási tevékenységek számára is használhatóak, s hiánypótlók a hazai szakirodalomban (pl. Sebők Miklós (szerk.): A kvantitatív szövegelemzés és szövegbányászat a poltikatudományban).

A Kutatóközpont emellett számos olyan kiadványt is megjelentet, melyek információforrásként, oktatási segédanyagként, s tudományos kutatásokban egyaránt hasznosíthatóak: Studies in Political Science, Szociológiai tanulmányok, Working Papers in Political Science, MTA Law Working Papers.

A TK által megjelentetett kiadványok legnagyobb része a honlapon keresztül szabadon hozzáférhetőek.

További, speciális kiadványaink:

Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak. Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította, kiadása több hazai jogtudományi kar együttműködésében valósul meg. A tudományos publikálás e megváltozott tendenciáit felismerve egy internetes, szabadon hozzáférhető (open access) jogtudományi enciklopédiát hozunk létre egy középtávú projekt keretében.

Úgy véljük, hogy a mai igényeket kielégítő, korszerű jogtudományi enciklopédia több szempontból is hozzájárulhat a jogtudománnyal foglalkozó intézmények, műhelyek és az egyetemi oktatás hatékonyságának javításához:

  • jelentősen előmozdíthatja a tudományos munka társadalmi hasznosságát, hiszen magas színvonalú, tudományosan minősített és ellenőrzött tudásanyagot tesz szakcikkek formájában bárki által hozzáférhetővé;
  • fontosnak tartjuk, hogy ezek az információk nemcsak a jogtudósok, hanem a jogtudomány iránt érdeklődő állampolgárok által is elérhetőekké válnak, ez pedig segíthet a társadalom jogi és jogtudományi ismereteinek a bővítésében, szélesebb körű terjesztésében;
  • az enciklopédia szerkesztése és megvalósítása során (a feladat jellege miatt) szükségszerűen be kell vonni a munkába a hazai jogtudomány művelőinek minél szélesebb körét, leginkább az egyetemi, de akár a magánszférából is, ami intenzív szakmai együttműködéseket és ehhez kapcsolódó vitákat indíthat el;
  • a projekt sikeres megvalósítása elmélyítheti a jogtudomány és intézményei, műhelyei presztízsét.

 

2. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete egyik fontos feladatának tekinti, hogy a hazai jogtudományi közösséget tudományszervezési szolgáltatásokkal segítse. Ebben a szolgáltató szellemben és egyúttal külföldi mintákat is követve az Intézet elindította a Jogtudományi Hírlevél elnevezésű kétheti elektronikus periodikáját, amely a lehető legszélesebb hazai jogtudományi közösséget megcélozva tartalmazza az aktuális konferenciafelhívásokat, doktori védéseket, habilitációkat, könyvbemutatókat, személyi híreket, ösztöndíj-lehetőségeket.

3. Az MTA TK JTI által üzemeltetett Jogtudományi Kereső is azt a célt szolgálja, hogy a honlapon keresztül könnyen kereshető és hozzáférhető legyen szélesebb szakmai és az érdeklődő közönség számára a jogtudományi művek egy része, az azokhoz tartozó adatok és információk.

4. Digitális könyvtár – az MTA TK évek óta részt vesz az országos digitalizációs programban, ennek eredményeképpen jelentősen bővült a digitálisan elérhető szakirodalmak, amelyeket nem csak a hazai, hanem a külhoni magyar kutatói közösség és egyetemi szféra képviselői is használnak. 2018-ban például  az intézeti honlapra, de együttműködésben az erdélyi adatbank.ro-val is, a következő nagyobb tételek érhetők el: Multikulturalizmus viták Magyarországon 1990 után, (320 tétel, 4,5GB, 13 082 oldal), Napló című vajdasági folyóirat digitalizálása 1990-1994, 1997 (5,5 GB, 7 437 oldal); Az Új Symposion vajdasági folyóirat digitalizálása 1962-1973-1980-1990 (4,2 GB, 4 056 oldal), Erdélyi Magyarság folyóirat digitalizálása 1990-2006 (451MB, 3 623 oldal); Erdélyi Magyar Hírügynökség anyagának digitalizálása 1983-1989; Híd c. folyóirat digitalizálása 1927-1928 (1,5GB, 846 oldal); Székely füzetek 1-6 digitalizálása (209MB, 104 oldal); Erdélyi Tudósítások 1989 c. folyóirat digitalizálása (818 MB, 96 oldal). A digitalizációs program folytatása évi 8 millió forintot igényel (egy munkatárs bére, technikai keretek biztosítása, kiadványok beszerzése)