Tisztelt Olvasó!
Kollégáim segítségével készítettünk egy rövid áttekintést a hajléktalanság társadalmi okairól és kezelésének lehetőségeiról abból a célból, hogy kiegyensúlyozott gondolkodási alapot teremtsünk, melyre építve mindenki kialakíthatja a saját véleményét.
Leírásunk a hajléktalanságot nem elsősorban mint személyes tragédiát írja le, hanem bemutatja, hogy az hogyan jön létre a társadalom működési zavarainak következtében.
Rudas Tamás
főigazgató
Bár minden hajléktalan ember története egyedi és előfordulhat, hogy rossz döntések is szerepet játszanak a hajléktalanná válásban, a hajléktalanság mégis elsősorban társadalmi jelenség, abban az értelemben, hogy a mai magyar társadalom viszonyai elkerülhetetlenül vezetnek oda, hogy több tízezer honfitársunk mindenféle lakhatási lehetőség nélkül kénytelen élni. A hajléktalanság elsődleges oka a lakásszegénység. A lakásszegénység fogalma nemcsak azt jelenti, hogy európai mércével mérve még mindig túl sokan élnek Magyarországon komfort nélküli vagy vizesedő falú lakásokban, de azt is, hogy átlagos, de különösen átlag alatti jövedelmekkel önálló lakás megvásárlása, de még bérlése is igen nehéz, a legtöbb munkalehetőséget kínáló Budapesten és nagyobb városokban szinte lehetetlen külső segítség nélkül. Ezért amikor egy lakásigény váratlanul jelentkezik (például válás vagy a korábban lakhatást biztosító családtag halála vagy egy devizahitel bedőlése miatt), sokan nem képesek se vásárolni, se bérelni és így hajléktalanná válnak.
A hajléktalanság kezelésének két fő módja van: rövid távon az ellátórendszer javítása, hosszabb távon pedig a lakásszegénység enyhítése. Az ellátórendszer minőségének javításával el lehet érni, hogy a hajléktalanok szívesen, ne kényszer hatására vegyék igénybe a rendelkezésre álló nappali vagy éjjeli férőhelyeket, és a kapott ellátás ne a társadalomtól való még végletesebb leszakadásukat, hanem éppen visszailleszkedésüket segítse elő (például megoldható legyen a személyes holmi biztonságos hátrahagyásával a rendszeres munkába járás). Az ezzel kapcsolatos költségek társadalmi szinten lényegében elenyészőek lennének.
A lakásszegénység enyhítésére az elmúlt évtizedekben alkalmazott fő eszköz a lakásvásárlás elősegítése volt kedvezményes kölcsönökkel és támogatásokkal. Az erre fordított összeg rendkívül nagy volt. Sajnos ez a stratégia nem igazán alkalmas a lakásszegénység csökkentésére. A világ legtöbb országában saját tulajdonú lakással csak a magasabb jövedelműek rendelkeznek, a többiek piaci vagy szociális alapon bérelhető lakásban élnek. Magyarországon a saját tulajdonú lakásban lakók aránya kiemelkedően magas, jóval magasabb, mint sok más, nálunk gazdagabb országban. Az önálló lakás vásárlása a kevésbé tehetősek számára kényszer-takarékosságot jelent, hiszen úgy kell életük során kifizetni a lakást, hogy közben fogyasztásukat nagymértékben korlátozni kényszerülnek. Ez igen gyakran, és hazánkban tömeges méretekben, arra vezet, hogy a tulajdonosnak nincs pénze állagmegóvásra, és a lepusztult lakások hozzájárulnak a lakásszegénység kialakulásához és fennmaradásához. Ennek szomorú példája volt sok lakótelep végletekig leromlott állapota, amin aztán jelentős közpénzekkel lehetett csak javítani. A lakásvásárlási támogatások rendszere ezt a problémát csak elodázza, hiszen a lakás karbantartásához megfelelő rendszeres jövedelem kell, ennek hiányát a megvásárlás támogatása nem pótolja.
Az egész magyar társadalmat megrázó devizahitelek problémája is abból származik, hogy olyan emberek vettek lakásokat rövid ideig olcsónak tűnő hitelekkel, akik ezeket a hiteleket a gazdasági vagy családi körülmények megváltozásával, megfelelő jövedelem híján már nem tudták törleszteni. Ismét óriási közpénzeket emésztett fel ezeknek a hiteleknek valamilyen mértékű konszolidálása, és még így is igen nagy számban maradtak lényegében mindenüket elvesztett, kilátástalan helyzetbe került családok – akiknek egy része hajléktalanná vált.
A világ legtöbb országában az alacsonyabb jövedelműek bérlakásban, a legalacsonyabb jövedelműek úgynevezett szociális bérlakásban laknak. Magyarországon, ilyen bérlakások híján, a szegények is tulajdonszerzésre kényszerülnek. A szociális bérlakások bérleti díja alacsony és az üzemeltetésük állami támogatással fizetődik ki tulajdonosaik számára. Az ilyen rendszert működtető országokban a közpénzek jelentős részét a szociális bérlakás rendszer fenntartására és nem szegényeknek lakástulajdonba kényszerítésére vagy tehetősek vásárlásának támogatására fordítják.
Hajléktalan honfitársainkra úgy kell tekintenünk, mint az ország lakóinak nagy részét sújtó lakásszegénység fő áldozataira.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatásairól a lakáskérdés és szegénység témájában bővebb információt talál a https://tk.mta.hu/kutatasi-temaink oldalon.