Francia-Magyar Tudományos Kutatói Fórum

A Magyarországi Francia Nagykövetség, a Budapesti Francia Intézet, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Tempus Alapítvány örömmel jelenti be a második Francia-Magyar Tudományos Kutatói Fórum megrendezését.

A rendezvénynek a Budapesti Francia Intézet ad otthont 2019. szeptember 27-én.

A program két részből áll: egyrészt a francia-magyar tudományos együttműködések sikerét és fejlesztési lehetőségeit vizsgáló plenáris ülésből, valamint két műhelymunkából: az egyik a Balaton program kétoldalú (minden szakágbeli) tudományos együttműködéseit lesz hívatott bemutatni, a másik pedig a régészeti tudományos együttműködésnek lesz szentelve.

A francia-magyar kutatásokban résztvevő kutatóknak lehetősége nyílik szóbeli prezentáció vagy poszter bemutatására.

A tudományos találkozó általános célja a kutatás és innováció terén zajló francia-magyar együttműködéseknek teret adni, valamint a Horizont 2020 európai keretprogram által kínált lehetőségeket kihangsúlyozni.

Boda Zsolt, az MTA TK főigazgatója, a DEMOS projekt vezetője a DEMOS Demokratikus hatékonyság és a populizmus fajtái Európában (H2020)  projektről tart előadást a Fórumon.