Az Intersections. East European Journal of Society and Politics (IEEJSP) éves beszámolója

Március 5-én tartotta éves beszámolóját az Intersections. East European Journal of Society and Politics című folyóirat szerkesztősége. A nyílt hozzáférésű, lektorált angol nyelvű folyóiratot négy éve az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont alapította és tartja fönn azzal a szándékkal, hogy az a régióban és régióról szóló társadalomtudományi kutatások nemzetközi fóruma legyen. A szerkesztők beszámoltak a 2018-ban megjelent tematikus számokról (Romák társadalmi mobilitása; Elismerés, jogok, redisztribúció). Sikerként könyvelték el a külföldiek arányának növekedését a szerzők között, és beszéltek arról, hogy miként lehet a folyóirat nemzetközi reputációját még jobbá tenni. Ezen a téren mérföldkőnek számított a magas rangú nemzetközi folyóiratokat regisztráló Scopus adatbázisba való felvétel 2018-ban.
Az éves beszámoló diái itt tekinthetők meg

A képen balról jobbra: Feischmidt Margit főszerkesztő, Körtvélyesi Zsolt szerkesztőségi tag, Szelényi Iván​ a folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának elnöke, Könczöl Miklós, Szabó Gabriella, Ságvári Bence, Kovács Nóra szerkesztőségi tagok, és a kiadásért felelős Boda Zsolt főigazgató látható.