Sikeresen lezajlott a tudomány napi konferencia az MTA TK-ban

2014. november 11-én, kedden került sor a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a "Társadalmi konfliktusok és politikai válaszok Kelet-Közép Európában" c. konferenciára, melyen a TK Inkubátor kutatócsoportjai mutatkoztak be. A Jakobinus teremben megrendezett konferenciát Körösényi András, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy az intézményi integráció lehetőséget adott arra, hogy a különböző tudományterületek képviselői "egymásra találhassanak", és interdiszciplináris kutatások induljanak el. Az "Inkubátor" kutatócsoportok létrehozásának ámogatásával ehhez kívánt a TK segítséget biztosítani, abban a reményben, hogy a kétéves projektidő letelte után az így létrejött csoportok nemzetközi pályázatokon indulnak majd.

A konferencián három kutatócsoport mutatkozott be:

Nemzedékek közötti konfliktusok öregedő társadalmakban

A „Fenntartható jólét az öregedő társadalmakban” interdiszciplináris kutatócsoport a nemzedékek közötti konfliktusokat, a népesség öregedésére adott társadalompolitikai válaszokat vizsgálja.

Társadalmi konfliktusokra adott identitáspolitikai válaszok

A kutatócsoport a társadalmi konfliktusokra és a gazdasági válságra adott többségi és kisebbségi válaszokat  lokális, nemzeti és európai dimenzióban, illetve ezek kölcsönhatásaiban vizsgálja.

A választási szabályozás fejlődése és a pártrendszerek működése Kelet-Közép Európában

A kutatócsoport célja a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai választási szabályozás fejlődésének a kutatása. A kutatócsoport munkájában hangsúlyos szerepet kap a nemzetiségi kisebbségi politizálás sajátosságainak, lehetséges kereteinek a kutatása.

 

 

A konferencia előadásai:

 

Nemzedékek közötti konfliktusok öregedő társadalmakban kutatócsoport

Bartha Attila: Jóléti reformok legitimációja sebezhető európai gazdaságokban.

Janky Béla: Bevándorlás, kisebbségek és a jóléti rendszer az öregedő társadalmakban.

Jakab András: Demográfiai fenntarthatóság és alkotmányozás.

Medgyesi Márton: Családi szolidaritás, mint a közösségi transzferek helyettesítője.

 Társadalmi konfliktusokra adott identitáspolitikai válaszok kutatócsoport

Papp Z. Attila: Versengő nemzet- és állampolgárság fogalmak a kisebbségi magyar közösségekben. Egy fókuszcsoportos vizsgálat tanulságai.

Majtényi Balázs: Versengő nemzet- és állampolgárság fogalmak az alkotmányban

Feischmidt Margit: A társadalmi depriváció mint a szélsőjobboldali mobilizáció magyarázata

Pap András László: Az etnikai hovatartozás meghatározásának problematikája a hátrányos megkülönböztetés és a gyűlöletbűncselekmények elleni fellépés során

A választási szabályozás fejlődése és a pártrendszerek működése Kelet-Közép Európában kutatócsoport

Fedinec Csilla: A magyar állampolgársági és választási szabályok hatása az ukrajnai politikai diskurzusra

Horváth Attila: Eltérő preferenciák: a külhoni szavazatok mintázata Lengyelországban és Csehországban

Oross Dániel – Nógrádi András: A parlamenti elitek összetételének kutatása a visegrádi államokban.

Halász Iván: A választások gyakoriságának hatása a politikai rendszer működésére a magyar és szlovák kontextusban