A messze látó tudomány - Magyar Tudomány Ünnepe 2014.

A messze látó tudomány hónapja: kérdések, válaszok, eredmények és élmények

Az MTA Székházában öt kiemelt eseményt, kutatóintézeteiben, valamint egyéb helyszíneken számos konferenciát és előadást kínáló Magyar Tudomány Ünnepe most megnyílt digitális felületén (mta.hu/tudomanyunnep) az érdeklődők áttekinthetik a programokat, és megtervezhetik részvételüket.

Nyitóelőadás

Miként válik a kisgyermek érzékennyé anyanyelvének hangjaira? Miben más és miben azonos a zenei kifejezőkészség és a beszéd fejlődése? Hatnak-e ezek egymásra, s ha igen, milyen módon? Miként befolyásolja a megismerő folyamatok és az agy fejlődését a beszédet és a zenét közvetítő emberi környezet? Ezekre a kérdésekre is választ kínál a programsorozat november 3-i, A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy című nyitóelőadásában Csépe Valéria akadémikus.

Nyilvános előadások

Hogyan van jelen az űrtechnológia az életünkben? Mit lát egy csillagászati távcső, ha idegen égitestek helyett bolygónk felé fordul? Miként kap szerepet a mindennapokban egy-egy eredetileg csillagászati kutatáshoz kifejlesztett eszköz vagy eljárás? Kiss L. László, az MTA legfiatalabb tagja az űrcsillagászat kulisszatitkaiba avatja be hallgatóit, és a GPS-technológia mellett számos olyan megoldást ismertet, amelyet a kutatásaik során először a világegyetemet fürkésző tudósok alkalmaztak, évek, évtizedek távlatában viszont megjelentek a hétköznapokban is, és új eszközök, eljárások kifejlesztéséhez, valamint további, a jövőt formáló felfedezések megszületéséhez járultak hozzá.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet.

Lehetséges-e az egyén genetikai adataira támaszkodó, személyre szabott orvoslás? Képesek a kutatók vírusellenálló, ún. rezisztens növények létrehozására? Milyen etikai szempontok merülnek fel az új eljárások kapcsán? Egy előadás, két előadó – Falus András immunológus, molekuláris biológus, az MTA rendes tagja, valamint Palkovics László kertészmérnök, az MTA doktora kalauzolja a hallgatókat a részecskék világába, és számos kérdést felvetve beszél genetikáról, valamint az élelmiszer-termelést veszélyeztető növényi vírusokról.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet.

A tudomány megrendelői – Az iparágak jövőjét alakító kutatások
 

A gyógyszeripar, az információtechnológia, az energiaipar, a járműgyártás, valamint a kutatásokban is alkalmazható csúcstechnológiai berendezések gyártásának jövőjéről osztják meg gondolataikat sikeres vállalatvezetők „A tudomány megrendelői” című konferencián. Az MTA Székház Dísztermében az Egis Gyógyszergyár Zrt., a Graphisoft SE, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., valamint a Nikon Instruments Europe B.V. vezetői ismertetik, mik az iparágak tudományos kutatásokat érintő igényei, és fogalmazzák meg, miként inspirálhatják a kutatási eredmények a technológia jövőbeni szerepével kapcsolatos víziókat.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet.

InnoDiákok Fóruma

A kutatói pályára készülő középiskolások és egyetemisták tehetséges képviselői adnak ízelítőt első tudományos eredményeikből az InnoDiákok Fórumán. A tehetséges fiatalok mentoraik közreműködésével számolnak be az akadémiai kutatóintézetekben, kutatócsoportoknál szerzett élményeikről és tapasztalataikról.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet.

Kutatóhelyek tárt kapukkal

A nyelvi kisebbségek helyzetétől a Budapesti Kutatóreaktor bemutatásán át a XXI. század energiagazdálkodási feladataiig számos tudományterület legfrissebb kutatási eredményeivel ismerkedhet meg a nagyközönség a „Kutatóhelyek tárt kapukkal” rendezvényein november 17. és 21. között. A Magyar Tudomány Ünnepén ismét várják az érdeklődőket az MTA kutatóhálózatának intézményei, előadásokon, interaktív laborbemutatókon ismertetve az akadémiai kutatók szerteágazó tudományos tevékenységét.

A programokról további részletek itt olvashatóak.

A 2014. évi Magyar Tudomány Ünnepe kiemelt programjai

Nyitóelőadás

A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy

Előadó: Csépe Valéria, az MTA levelező tagja

Időpont: 2014. november 3., hétfő 10:00

Helyszín: MTA Székház, Díszterem

A tudomány megrendelői

Időpont: 2014. november 7., péntek 10:00

Helyszín: MTA Székház, Díszterem

Nyilvános előadások

Űrcsillagászat: tudomány és fantázia találkozása

Előadó: Kiss L. László, az MTA levelező tagja

Időpont: 2014. november 13., csütörtök 16:00

Helyszín: MTA Székház, Díszterem

Mit öröklünk és mit nem? Perspektíva és realitás

Előadó: Falus András, az MTA rendes tagja

Szubjektív növénykórtan. Kórokozók, melyek megváltoztatták az emberiség történelmét

Előadó: Palkovics László, az MTA doktora

Időpont: 2014. november 27., csütörtök 16:00

Helyszín: MTA Székház, Díszterem

InnoDiákok Fóruma

Időpont: 2014. november 26., szerda 16:00

Helyszín: MTA Székház, Díszterem

Kutatóhelyek tárt kapukkal (nyílt napok az akadémiai kutatóintézet-hálózatban)

2014. november 17–21.

Az MTÜ további programjairól részletes tájékoztató
a
www.mta.hu/tudomanyunnep oldalon olvasható

További információ:
MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály
Telefon: (06-1) 411-6321, E-mail: sajto@titkarsag.mta.hu